4. rész

Zik késő délután ért haza. Lizi társaságában szinte rohant az idő. Annának megvolt az a jó szokása, hogy cetliket ragasztott az ajtófélfára, ha elment, ezért Zik mindig tudta, otthon van-e vagy nem. Ezen a napon épp egy filmet akart megnézni, Yoh-nak addig edzenie kellett. Zik kinyitotta a bejárati ajtót, és szemben találta magát Yoh-val, aki épp futni készült.

- Hát te meg merre voltál? Várj csak… Miért vagy ilyen piros?

- Olyan furán érzem magam… Találkoztam egy lánnyal…

Zik legnagyobb megdöbbenésére jótestvére elkezdett hasát fogva röhögni rajta. Zik felvonta a szemöldökét, mire Yoh abbahagyta a nevetést, de még mindig szélesen vigyorgott.

- Azt ne mondd hogy belezúgtál egy csajba! – kérdezte. Furán hangsúlyozta a mondatot, ezért Zik újra elpirult.

- Ez az?

Yoh most már nem nevetett, hanem meredten bámult testvérére.

- Azt mondod azt se tudod mi az?

- Nem, nem tudom. Egész életemben alig találkoztam emberekkel, már honnan tudnám? – vágott vissza kicsit sértetten Zik. Tényleg nem is ismerte ezt a szót, hogy „szerelem”. Azt meg még kevésbé, hogy mit is jelent.

Yoh eltátotta a száját. Azt nem gondolta volna, hogy… hát… Nem tudta megfogalmazni, Zik milyen. Tudatlan? Valahogy olyan béna szó. Hülye? Elég erős kifejezés rá… De végül testvérének igaza volt, hiszen honnan tudta volna, ha még sosem tapasztalta.

- Mindegy, ha ti így hívjátok – vont vállat Zik, és bement a házba. – Nekem jó, a lényeg, hogy…

De ekkor már Yoh az aznapi harminc kilométerét futotta.

Zik az ágyon feküdt, és a mennyezetet bámulta. Boldog volt, életében először teljes boldogság árasztotta el a szívét. Ez az érzés neki eddig teljesen idegen volt, a boldogság és a szerelem eddig még nem talált rá… De most már igen: gondolatai Lizi körül forogtak, és hogy mennyire várja a másnapi találkozót…

Ajtónyitás hallatszott, majd be is csukták. Zik gondolta, hogy Yoh jött vissza a futásból, ezért kiment a konyhába. Ott találta Yoh-t – és Annát.

- Szia Anna! – köszönt a félelem legkisebb jele nélkül Zik.

- Ez meg akar halni – futott át Yoh agyán, mivel Anna egyébként is eléggé rossz hangulatban volt.

- Te meg mit keresel itt? Nem volt elég, amit múltkor kaptál? – kiabálta Anna.

- Köszönni azért illik. – rázta a fejét szemtelenül Zik. Yoh most már biztos volt benne, hogy Anna kinyírja a bátyját. – A múltkor pedig semmit sem kaptam tőled, Anna – folytatta, finoman megnyomva a „tőled” szót. – Egy kis gyöngyzáport, de az nem állított meg. Mondtam, egymillió gyönggyel sem tudtál volna megállítani. De most nem ezért vagyok itt.

- Akkor miért? – sziszegte Anna. Látszott rajta, hogy szívesen képen törölné Ziket.

- Mert most már nem akarok senkit megölni, nyugodtan szeretnék élni. - Anna Zik szemét fürkészte, de a fiú igazat mondott. Anna ezt nem szívesen fogadta el, elvégre Zik az ellenségük volt hosszú-hosszú ideig.

- Ja és Anna – szólalt meg Zik. – Ezt a virágot pedig fogadd el bocsánatkérésem jeléül.

Egy szál szép virágot nyújtott át a lánynak. A mezőn szedte, és tényleg bocsánatkérésre szánta. Anna nem volt az a típus, aki ezen nagyon meghatódott volna, de a virágot azért elfogadta. Yoh elismerően nézett Zikre, mert ha ő rendezi meg ezt a műsort, akkor már valami sámánhoz csatlakozna – szellemként.

- Jó, de akkor kiveszed a részed az edzésből és a házimunkából is. Ugyanúgy, mint Yoh.

- Rendben.

- Itt a lista, holnap mit fogsz csinálni.

- Reggel hatkor futás egy órát, reggeli előtt. Hétre kész legyen a reggeli, ne főzd túl a tojást. Utána kétszáz felülés. Felmosod a fürdőszobát, a konyhát és a szobákat. Délben te főzöd az ebédet, utána elmész bevásárolni a vacsorához. Utána még futsz egy órát. Háromszáz fekvőtámasz, utána elmosogatsz. Vacsorát főzöl, sushit, és finomra főzd, különben az estét a konyhában töltöd! Utána fürdés, és mehettek aludni. – Zik felnézett a listából, és nyugodt hangon válaszolt. – Rendben.

- Micsoda?! – kiabált Yoh. – Ennyi munkát még én sem kapok, erre azt mondod, hogy rendben?

- Ja és elfelejtettem: te fogsz segíteni neki mindenben – mondta Anna, majd kiment a konyhából, magára hagyva a két fiút.

- Az egész napom el lesz foglalva – gondolta Zik. – Mikor találkozok így majd Lizivel?

Még egyszer átnézte a listát. Délután lesz egy kis szabadidőm, ha sikerül a vacsi – jött rá boldogan. Azonban a hirtelen jött örömet beárnyékolta az a tény, hogy nem tudott főzni…

Lizi a parkban ült, laptopjával az ölében. Gyönyörű délután volt, a madarak csiripeltek a feje felett, az ég szikrázott a kékségtől, a zöld füvet lágyan lengette a szellő. Szép, késő nyári időjárás volt ez, de sajnos nem tartott sokáig: már augusztus vége volt, a napok egyre rövidebbek és hűvösebbek lettek. Ám Lizi szívét melengette egy édes kis titok, egy érzés… De lassan közeledett a nap, amikor megszerzi a második jóscsengőjét, és el kell indulnia a világba, új kalandok felé…

Lizit laptopját egy hosszú árnyék sötétítette el. A lány megfordult, addigra már Zik leült. Fáradtnak látszott, lihegett, mint aki futott.

- Mi a baj? – kérdezte kíváncsian a lány. Zik sóhajtott egyet-kettőt, csak azután felelt.

- A házba… jöhetsz… Yoh azt mondta…- még mindig nem kapott rendesen levegőt.

- És miért vagy ilyen fáradt? – a lány most már nem kíváncsian, inkább megnyugtató hangon beszélt.

- Mert ha ott lakom Yoh-nál, nekem is ki kell vennem a részemet az edzésből és a házimunkából is. Neked csak házimunkáznod kell majd, Anna azt mondta.

- Ki az az Anna?

- Ő Yoh… hát… jegyese, azt hiszem. Nem egy kedves lány. Te sokkal kedvesebb vagy.

A lány kissé elpirult ennek hallatán. Fölbontott egy zacskó gumicukrot, és szemezgetni kezdte. Zik felé nyújtotta. A fiú vett belőle, majd érdeklődve forgatta ujjai között a kis macit.

- Ez micsoda?

A lány meglepetésében félrenyelte a bekapott gumicukrot. Köhögni kezdett, mire Zik egyszer-kétszer hátbavágta. Persze csak finoman. Lizi a köhögéstől pirosan köszönte meg a segítséget, majd kezét az arcára téve várta, hogy elmúljon a fejfájása.

- Gumicukornak hívják. Kóstold meg, nagyon finom!

Zik megette. Nagyon ízlett neki, a finom eperíz szétáradt a szájában. Lizi a kezébe vett egy citromsárgát, és azt mondta:

- Mondd szépen: ááááá!

- Áááá! – amint Zik kitátotta a száját, Lizi beletette a gumimacit. Közben egy pillanatra hozzáért a fiú ajkaihoz. Zik szívét tűz árasztotta el, amit még soha sem érzett, vágy, hogy megcsókolja a lányt, mert szerette…

Most Zik vett kezébe egy macit. Lizi kinyitotta a száját, ő pedig belerakta a cukrot. Közben akaratlanul is a lány ajkához ért. Lizi ránézett, különös, tüzes tekintettel. Aztán megszólalt:

- Én nagyon szeretem a gumicukrot. Neked ízlik?

- Persze – felelt Zik, arra gondolva, hogy azért a pillanatért is már megérte. De természetesen ízlett is a cukor neki.

- Én imádom. Megvigasztal ha elszemezem. Meg tudnék belőle enni tíz kilót is. De ha választhatnék száz kiló gumicukor és közted… akkor én téged választanálak.

A lány kék szeméből őszinteség sugárzott, és szeretet. És még valami, ami miatt Zik közelebb húzódott a lányhoz, felemelte az arcát, és ajkaik már összeértek volna, mikor egy kemény hang hasította át a nyugodt, tavaszias levegőt.

- ZIK!!!

Anna hangja rögtön szétrebbentette a kis „gerlepárt”, ahogy Yoh nevezte őket. Zik bűntudat nélkül nézett Anna dühös szemébe.

- Szia, Anna.

- Neked véletlenül nem a boltban kellene lenned, hogy bevásárolj, és utána vacsorát készíts?

- De igen, őrmesternő. – az utolsó szót Zik különösen szemtelen hangsúllyal emelte ki. Lizi belekapaszkodott a karjába. Anna nem épp kedves leányzó volt. – És már megyek is.

- Ajánlom, hogy a kaja ezek után finom legyen! – mikor a fiú elment, Anna a másik lány felé fordult. – Te pedig, Liza gyere velem.

- Lizinek szoktak hívni – helyesbített félénken. Valami azt súgta neki, hogy nem érdemes feleselnie.

- Akkor Lizi, nekem teljesen mindegy. Akkor a drága barátod csak edzeni fog, a házimunkát te végzed. Meg persze Yoh – ezt ellentmondást nem tűrő hangon sorolta. – Kezdheted a mai vacsorával.

- Igen, Anna.

Anna most először elmosolyodott.

- Látom, veled nem sok gondom lesz.

Amint hazaértek, Anna kiadta a parancsot: amint Zik megjön, hárman nekilátnak a főzésnek: Zik, Lizi és Yoh. Morty aznap nem tudott elmenni. Amikor a bevásárlás felelőse betoppant – viszonylag hamar -, mindannyian nekiláttak, hogy a környék legfinomabb sushiját készítsék el a harapós kedvű Annának. Egész délután és még este is a konyhában sürgölődtek, de a házat átlengő mennyei illat bizonyította, hogy nem hiába dolgoztak. Még Anna is azt mondta rá, hogy „Elfogadható”, ami dicséretnek számított. Együtt ültek egy nagy asztal körül, és ettek. Lizi kinézett az ablakon, és egy fényes csillagon akadt meg a szeme. Nem is csillag volt, hanem egy üstökös, ami átsuhant az éjjeli égbolton.

- A jel! – suttogta megigézve. A többiek ránéztek. – Láttam a jelet. Meg kell felelnem a sámántanács előtt újra, hogy bejussak a bajnokságba – Lizi inkább magának mondta ezt, mint másoknak. Zik szemében aggódást látott, Yohéban izgatottságot, Anna pedig közönyös maradt. Liz felállt az asztaltól, és megköszönte a vacsorát.

- Hajrá, és vigyázz magadra! – óvta Zik.

- Adj bele mindent, meglátod, sikerül! – biztatta Yoh.

- Tízre érj haza, vagy egész éjjel mosogatni fogsz!

Lizinek oda sem kellett néznie, hogy tudja, kié volt az utolsó megjegyzés.

A lány a balzsamos levegőben szaporán szedte a lábát. Próbálta fékezni magát, de futnia kellett az izgatottságtól. Ha most nem sikerül, az álmomat veszítem el ötszáz évre – jutott eszébe. Az üstökösre nézett, az égitest tükörképe ragyogott a lány csillogó szemében. Még odébb volt, tehát egy ideig gyalogolnia kellett. Egy erdőbe ért, de nem állt meg. Tekintetét az égre szegezte. Végre egy tisztásra ért, ahol egy tanácstag már várta.

A férfit eddig árnyék takarta, de most előlépett a holdfénybe. Keskeny arca volt, kék mellénye, amely feszült izmain. Indiánszerű fejpántot és tollakat viselt.

- Újra köszönthetem, ifjú Liza – köszöntötte a férfi.

- És én is örülök a találkozásnak, Silva. – Lizi elmosolyodott. – De a nevem továbbra sem Liza.

- Itt nem a név, hanem a sámán erejét teszteljük, Miss Liza. – Silva továbbra is Lizának hívta a lányt. – A feladat továbbra is maradt: meg kell ütnie engem, ami természetesen nem könnyű feladat.

- Azt gondolom. Milyen új trükköd van?

- Persze, majd mindent szépen elmagyarázunk, hogy az a csinos kis fejed megértse! – kotyogott közbe Ezüstszárny, a sas szelleme. Lizi nevetett a cserfes szájú madáron. Néha úgy érezte, hogy mások szerint ő maga hasonlít Ezüstszárnyhoz. Régen Lizi kissé vidámabb lány volt, bolondozott, élte a gondtalan életet a sok edzés mellett. Azonban a szökés előtt pár héttel megváltozott, amikor megérezte, hogy ötszáz év után megérett az idő az újabb Sámánbajnokságra. Komolyabb, merengőbb lett, de az olthatatlan tűz, mindenki iránti szeretetének tüze nem aludhatott ki. Ez a tűz most felperzselte egész lelkét, égette, marta, mindezt egy fiú miatt, akinél végre megtapasztalhatta, mit is jelent szeretni, és szeretve lenni…

- Hahó, kicsikém, visszajössz ide? – rikácsolt a sas. Liz felkapta a fejét.

- Bocsánat, elgondolkodtam – hebegte elvörösödve.

- A gondolataidat most ne tereld el, mert minden intelligenciádra szükséged lesz, ha túl akarod élni a próbát. Légy felkészülve! Felelj az erődből, vagy bűnhődj gyengeséged miatt!

Felelj vagy bűnhődj! Ezt mondták mindig Liz szülei is. Figyelj – szidta magát. – Ez a döntő meccs!

- Mivel te már nem vagy újonc, kezdjük egyből a második szinttel. Ebből már tudod, mi lesz. – Silva elmosolyodott. – Szellemek, rendeződjetek!

A sas, a farkas, a teknős, a kígyó és a bivaly más formát öltöttek, és egy hatalmas totemoszloppá kapcsolódtak össze. Liz szíve kihagyott egy dobbanást. Jaj, ne! – futott át rajta. Silva a totemcsapásra készült.

A totemcsapás egy nagyon erős támadás volt. Ha Lizinek nem elég erős a furijokuja, akkor talán nem is éli túl. A lány legutóbb egy hajszál híján mentette meg az életét, de Silvát nem tudta megütni. Minden erejét latba véve még egyet támadott, azután már nem emlékezett semmire.

- Santana! Szellemem, egyesüljünk! – kiáltott Lizi, a következő pillanatban vonásai ellágyultak, arca más kifejezésbe szorult. Szinte felvette Santana arcát. – Santana! Védjük ki!

A totemoszlop által küldött fénygolyó egyre közelebb suhant. A közel álló fák megremegtek a hatalmas energiától, Lizinek erősen meg kellett vetnie a lábát, hogy a szél ne döntse el. Mikor a golyó elért hozzá, karjait keresztbe tette maga előtt. Gyorsan lebukott, mire a gömb elzúgott fölötte, és nekicsapódott egy fának. Lizi friss leveleket látott maga előtt táncolni.

- Ezt kivédted – szólalt meg Silva. – De most lássuk, velem hogyan boldogulsz!

És anélkül, hogy Silva megmozdult volna, egy szellembika kezdett ügetni a lány felé. Mi ez? – gondolkodott, de sehogy nem tudott rájönni, hogyan irányíthatja Silva a szellemet anélkül, hogy egyesülne vele. Mit csinál vele? Ha erre rá tudnék jönni… - a lány egyre lázasabban gondolkodott, és közben ugrált a bika előtt.

- Kontrollálja… Szellemkontroll! – kiáltott diadalmasan Liz, de ezért a pillanatért nagy árat fizetett. A bika újra támadásba lendült, szellemszarvai a lány hasát találták el. Liz anélkül, hogy odanézett volna, tudta, hogy vérzik, de ezzel most nem törődhet… Harcolnia kell…

- Rendben. Erre rájöttél, most lássuk, hogyan boldogulsz vele. – Silva elmosolyodott. – Két perc.

Gondolkodj, Liz gondolkodj! – a lány nem látott más kiutat, mint hogy ki kell próbálniuk ezt a szellemkontrollt. Közben egyre fáradtabb lett, hiszen a rohangáló bika elől is ki kellett térnie. A furijokuja is kezdett fogyni.

- Santana, váljunk szét! – a lány mellkasából előjött Santana, apró gömb formában. Aztán alakot öltött.

- És most mit csinálunk, Lizi mester?

- Nem tudom… Mi az a szellemkontroll?

Silva cipője mintha fénylett volna… Liz tudta, hogy ott tartja Ezüstszarvat, a bikaszellemet.

- Ez ugyanaz, mint amikor egyesül egy tárggyal a szellem – jutott a lány eszébe. Pillanatnyilag nem volt választása. Levette a nyakláncát és a karkötőjét, majd egybefűzte őket.

- Santana, a fegyverbe!

Ez ugyanaz volt, mint Lennek az a dárdaszerűsége, Yohnak a kardja – gondolta Liz.

- Egy perc.

- Santana, szellemkontroll! – kiáltotta Liz, és Santana szelleme megjelent előtte. Támadott. Liz úgy érezte magát, mint egy doshi, aki talizmánnal irányítja a halott testet, mint egy bábot. Itt a báb egy lélek volt, és gondolkodott: leterítette a bikát, ezzel Silva szellemkontrollja megszűnt. A férfi elmosolyodott.

- Remek munkát végeztél, bár majdnem kifutottál az időből. Ez a tiéd.

Egy orákulumharangot nyújtott Lizi felé. Ennek kék pántja volt, arany kijelzője, és valamivel újabbnak látszott, mint az előző viadalon.

- Az orákulumharangod. Hely, idő, ellenfél, de ezt tudod.

Liz minden erejét összeszedve bólintott. Az oldalát felszántotta a szarv, a furijokuja is fogytán volt. Térdre borult, majd kimerülten lezuhant a földre.

- Szerinted sikerült neki?

- Nem hiszem… Különben nem így nézne ki.

- Hé, ébredezik!

- Szóltál?

- Neked eszedet vette ez a lány, esküszöm…

- Mi van itt? – kérdezte Lizi. Annyi tudatosult benne, hogy fényes, meleg szobában van, az nem, hogy hol.

- Végre fölébredtél – válaszolt Zik megkönnyebbülten. – Már egy napja alszol, Csipkerózsika.

- Egy napot átaludtam? És… hol vagyok?

- Itthon vagy – felelt Yoh. – Silva elküldte nekünk Ezüstszárnyat. Az a madár elég idegesítő.

- És Ezüstszárny szólt, hogy itt vagy.

- Ki vagy te? – nézett Lizi egy kis termetű fiúra, aki Yoh és Anna között állt.

- Mortimer Oyamada, de csak Mortynak szoktak hívni – válaszolta a fiú.

- Te vagy Morty? Yoh mesélt rólad – a lány barátságosan kezet nyújtott Mortynak. Kezet ráztak.

Lizi megpróbált felülni, de éles fájdalom hasított az oldalába. Zik szelíden visszanyomta az ágyába.

- Na és sikerült bejutnod a Bajnokságra?

A jelenlévők mind ránéztek. A tekintetükben az látszott, hogy mindannyiuknak van egy tippje.

- Hajszál híján, de bejutottam. De kifogyott a furijokum. – válaszolta a lány. Anna úgy nézett rá, mintha nem akarna hinni a fülének.

- Te bejutottál? Az ellógott edzéseiddel együtt? – Lizi elpirult Anna vádló szavainak hatására. Anna bólintott, odalépett a beteghez és lekevert neki egy hatalmas pofont. Liz szeme teleszaladt könnyel. Azután Anna kiment a szobából. Yoh döbbenten nézett utána, majd követte. Morty is utánuk ment.

Zik és Lizi egyedül maradtak a szobában. A lány a könnyeivel küszködött. Zik értetlenül nézett rá.

- Ez mi volt?

Lizi szó nélkül, óvatosan felkelt, és odatámolygott a ruhásszekrényéhez. Kicsit kotorászott benne, majd kiemelt egy halom, piros-bézs színű ruhát. Letette őket az ágyra, és elkezdte széthajtogatni őket. Látszott, hogy frissen mosta és vasalta.

Elsőnek egy világosbézs, selymes, könnyű anyagot vett ki. Szétterítette, és így már látszott, hogy egy piros szegélyű köpeny. Azután sorban jött a többi: egy póló, egy nadrág, egy hosszú ujjú póló, egy rövidnadrág, egy ing, még egy köpeny… Mind hasonlított Zik ruháihoz.

A fiúnak végre leesett. „Az ellógott edzéseiddel…” Lizi azért maradt a szobájában fél napokig, hogy a vásárolt anyagból ruhákat varrjon Ziknek. Ezért haragudott rá Anna, hiszen az edzéseket nem csinálta végig. Zik átölelte a lányt, és úgy is tartotta, számukra egy örökkévalóságig.

- Próbáld föl, hogy jó-e – mondta Lizi, miután Zik elengedte. – Vidd magaddal a szobádba, és majd gyere vissza.

- Oké – válaszolta Zik, felkapta a ruhákat, és átment a szomszédos szobába.

Lizi addig elővette a laptopját, és azon játszott.

Kis idő múlva Zik visszajött. Kimondottan más látványt nyújtott, mint a régi, poros szerelésében. Némi színváltozás is történt, mert Lizi nem mindig ragaszkodott a „jól bevált” színekhez, hanem újakat is tervezett. Zik a felesleges ruhadarabokat visszahozta. Büszkén nézett végig magán.

- Köszönöm, Lizi – suttogta. – Ezért igazán nem pofont érdemelsz.

- Én köszönöm – mondta a lány vidáman csillogó szemmel.

Egy pár nap múlva Lizi egyedül volt a házban. Zik bevásárolt, Anna, Yoh és Morty pedig moziban volt. Megcsörrent a telefon.

- Halló?

- Óh, bocsánat, azt hiszem, rossz számot hívtam – hallatszott egy meglepett fiúhang a telefonból.

- Az nem biztos – Lizi elmosolyodott. – Kit keresel?

- Ren Tao vagyok, és Yoh Asakurát keresem.

- Akkor jó számot hívtál. Liza Meridell vagyok, itt lakom én is.

- Még nem hallottam rólad. Mindegy, mondd meg Yoh-nak, hogy holnaptól együtt lehetnénk, mert már mindenkinek megvan a jóscsengője. Köszi!

- Nincs mit, átadom. Várunk titeket! Szia!

- Még annyit: miért laksz Yoh-nál?

Liz örült, hogy csak telefonon beszélne, így a Ren Taonak nevezett fiú nem láthatta elpirulását.

- Az… az mindegy, nem számít – dadogta. – Szia!

Azzal választ sem várva lecsapta a telefont.

- Renék jönnek? – kérdezte vidáman Yoh. – Tehát együtt indulunk a Sámánbajnokságra! Mint régebben, csak most előbb találkozunk. Majd kibékültök valahogy… - nézett rá Zikre. Testvére pillantásában benne volt, hogy nem nagyon hiszi. De ha Yoh azt mondta, akkor valahogyan elintézi, hogy úgy is lesz.

Yoh már alig várta, hogy újra találkozzon a rég látott barátokkal. Lizi sürgött-forgott, süteményt sütött, takarított, levest főzött, utána rohant a boltba egy-egy hozzávalóért. Szinte ragyogott a ház, és a konyhából ínycsiklandó illatok lengték be a házat. Anna végre megnyugodhatott, hiszen most már igazán nem panaszkodhatott a szorgos lányra. Zik új ruháit nem nézte jó szemmel, Yoh-nak viszont nagyon tetszettek.

Másnap délután csengettek, és Lizi nyitott ajtót. Egy csapat fiú és két lány várakozott az ajtóban. Legelöl Ren állt.

- Szia, biztos te vagy Lizi.

- Igen, én vagyok. Gyertek be, Yoh már vár titeket.

Befelé menet mindenki mondott egy sziát Lizinek, de őket inkább Yoh érdekelte. A lányok viszont ott maradtak vele.

- Te hogy kerültél ide? – kérdezte az egyik lány, azután elpirult. – Még be sem mutatkoztam, Tamara Tamao vagyok, az Asakura család mellett nőttem fel.

- Én pedig Pilica Racer vagyok, Trey húga. – mutatkozott be a másik. Ő fiatalabbnak látszott, de nagyon hasonlított Trey-re.

- Én Liza Meridell vagyok, de szólítsatok Lizinek. És csak úgy, végül is ok nélkül kerültem ide.

- Mint innen mindenki – mutatott körbe Tamara. – És engem csak Taminak szoktak hívni.

A Tami nevű lány bátortalannak látszott, Pilica ellenben határozott volt.

- Gyertek, sütöttem süteményt. Egyetek!

A három lány odament az asztalhoz, és megkóstolták a sütiket. Közben beszélgettek, és Pilica elmesélte, ki kicsoda és egy kis beszámolót is róla.

- Az a két férfi ott, az egyik Rió, ő egy igazi motoros, de agyilag nem valami nagy dolog. A másik, az a hátborzongató kinézetű: ő VIII. Faust, egy temetőmágus. Nagyon veszélyes, életveszélyes. Aztán vannak a fiúk: az a barnább bőrű Jocó, a „viccmester”, de a humora pocsék. Az a tüsi hajú, amelyiknek egy guan-dao a fegyvere, az Ren Tao, őt már ismered valamennyire. Az a zöld hajú pedig Lyserg, szívből gyűlöli Ziket, mert megölte a szüleit. – Lizi összerezzent a féltett-óvott titok közelébe nyomakodó mondatra. Pilica kérdőn nézett rá, majd folytatta. – Az a kék hajú pedig a bátyám, Trey. Róla is meséltem már. Ennyien vagyunk. Na és te ki vagy és hogy kerültél ide?

Lizi arca úgy nézett ki, mintha valaki egy nagy tubus paradicsomlevet kent volna szét rajta. Aztán elsápadt. Úgy érezte, rögtön rosszul lesz.

- Én Lizi Meridell vagyok. Én… én csak úgy… itt vagyok. Ne… nem hozott… senki. – dadogta zavartan. Pilica szeme elárulta neki, hogy nem hiszi el. Ez még jobban zavarba hozta, végül inkább kisietett a konyhába, mert az arcát szinte égette a forróság.

- Tojást lehetne sütni rajtam – sóhajtotta szomorúan. Odahajolt a csaphoz, és megpróbálta lehűsíteni az arcát. Megnézte magát a tükörben. Azt a kis pirosságot már ráfoghatta a melegre. – Egy kaméleon hozzám képest szürke – kuncogott, de valaki bejött a konyhába. Ren Tao volt az.

- Szia – köszönt neki barátságosan. – Már beszéltünk telefonon, ugye?

- Igen – a fiú nem tűnt éppen barátságosnak. Lizi érdeklődve figyelte.

- Mit szeretnél? Hozzak egy kis harapnivalót?

- Igen, légy szíves. – Lizi még elhaladtában rákacsintott Renre, mire ő döbbenten nézte az ajtót, ahol a lány eltűnt.

Együtt ült a csapat, beszélgettek, tervezgették a csatáikat, és jókat nevettek. Lizi sürgött-forgott, italt hozott, beszélt, nevetett, szinte a társaság lelke volt. Aztán egyszer csak mély csönd lett. Egy halk kis csipogás szakította csak meg. Mozgolódás támadt, mindenki tudni akarta, kié a csata. Lizi elsápadt: csak ő tudta, kié szól. Felrohant az emeletre. Benyitott a szobába, ahonnan a ciripelés hallatszott. Zik ült az ágyon, a köpenyének szélével a szájában. Nézte a kijelzőt, majd értetlenül rápillantott Lizire. A következő pillanatban megszólalt a lány harangja is.

- Nem hiszem el, mindenkinek csatát osztanak? – de mikor megnézte az ellenfelet, az este folyamán sokadszor elsápadt, de most úgy nézett ki, mint akinek egy csepp vér sincs az ereiben. – Ez nem igaz… - nyögte döbbenten. A kijelzőn ez állt:

A lány megrázta a fejét, majd elnevette magát.

- Hogy tudsz te még most is nevetni? – kérdezte színtelen hangon Zik.

- Ez újítás, de nagyon jó! Minden ellenfélről ismertetés! Nézd: rólad azt írja, hogy nem kell bemutatni! Híres vagy! – kacagott tovább.

- Hú de vicces – morogta Zik rosszkedvűen. – Ha veled megküzdök, akkor valamelyikünknek vesztenie kell. – Zik mélyen a lány szemébe nézett. – Tehát, nem küzdhetek veled.

Lizi egyből elkomolyodott.

- Nem, nem adhatod föl, mert nem engedem. Küzdeni fogunk, és győz a jobbik. – majd mosolyogva hozzátette: - Ami persze úgyis én leszek.

- Úgy van – csengett Lizi háta mögött egy ijesztően ismerős hang. Majd a lány egy hegyes valaminek a végét érezte a hátán. Sóhajtott egyet.

- Rendben, Ren, lebuktunk.

- Honnan tudod, hogy én vagyok?

- Ne hülyéskedj, megjegyeztem a hangodat. Beszéltünk már egy párszor.

- Hagyjuk ezt, most nem ez a fontos. Hanem az, hogy ő mit keres itt. – állával Zik felé bökött.

- Semmi közös hozzá! – Lizi Zik elé lépett, és dühösen Ren szemébe nézett. – Yoh megengedte, hát itt van!

- Yoh megengedte? – hüledezett Ren. – YOH!!!

Az ordítás szinte megrázta a falakat, és a folyosón léptek zaja hallatszott. Lizi újra elsápadt. Tudta, hogy az egész banda ide fog jönni. Az ajtónak vetette a hátát, majd fölmérte, mit tehetne.

- Semmi baj nincs! Itt vagyok! – kiabálta Lizi megnyugtatónak szánt hangon, de inkább kétségbeesettnek hangzott.

- Mi az hogy semmi baj? Zik van itt! – kiabálta magából kikelve Ren.

Az ajtón a dörömbölés abbahagyott. Lizi és Yoh az ajtó két oldalán próbálta megnyugtatni a többieket. Aztán egy erős lökés majdnem ellökte Lizit az ajtótól. A lány felmérte a szobát. Egy asztal, rajta egy narancsokkal teli tál… Nem messze tőle pedig Ren. Lizi döntött: elugrott az ajtótól, rá az asztalra, felkapott egy narancsot, majd egy ügyes ugrással a bútort keresztben az ajtó elé rúgta. Közben Rent a földre lökte, és a további kiabálás megakadályozása végett a narancs felét a szájába dugta. Ren szólni sem tudott a döbbenettől, hogy egy lány a földre kényszerítette. Próbált felkelni, de Lizi erősen a padlóhoz szorította a karjait.

- Nincsen semmi baj! – kiabálta Lizi a kintieknek. – Ren kicsit beverte a fejét. Nincs itt senki rajtam és Renen kívül!

Az asztal megadta magát, és a fiúcsapat szinte beesett a szobába. Mindannyian elképedtek: Ren a földön, szájában egy naranccsal; Lizi mellette ül, és a földre szorítja, Zik pedig tényleg ott áll és érdeklődve figyeli a jelenetet. Yoh nyelt egyet; tudta, most már elkerülhetetlen a balhé.

- Mi a fene folyik itt? – kérdezte Trey, minden szót külön hangsúlyozva.

- Hát… - Liz megszeppenve elhallgatott, majd Yoh-ra nézett. Ren kihasználta ezt a pillanatot, kiverekedte magát a lány szorításából, kiköpte a narancsot, majd felállt. Gyűlölettől izzó szemei Ziket nézték.

- Régen találkoztunk. – Liz meglepetten kapta arra a fejét. Hogy tud Zik még most is ilyen nyugodt hangon beszélni? – Azóta nem sokat változott a haragod, Ren.

- Te velem nem beszélsz így! Baso… - hirtelen megmerevedett, majd térdre esett.

- Nyugi, egy perc és magához tér. – jelentette ki Liz a fiúk döbbent arcát látva. Az történt ugyanis, hogy amíg Rent lefoglalta az ellensége, Liz teljes erővel hátbavágta. Ráadásul 100% elfogadásban, ami azt jelentette, hogy a szelleme erejét is kölcsönvette. Szegény fiú nem csoda, hogy egy nyögéssel elterült. – Nem lesz semmi baja – ismételte a lány, hogy megnyugtassa a csapatot.

- Te kis… - morogta Trey, majd Korit beleküldte a snowboardba.

- Állj!

Zik, aki egész végig háttérből nézte az eseményeket, most Lizi elé lépett. Arca olyan kifejezést öltött, amit Yoh csak akkor látott, amikor legutóbb küzdöttek. Azt a dühöt látva Trey is kissé elbizonytalanodott.

- Senki nem nyúlhat hozzá, különben a Tűz Szellemével gyűlik meg a baja!

Lizi meglepetten pislogott ki a háta mögül, de a következő pillanatban anélkül, hogy hátranézett volna, kirántotta Ren kezéből a guan-daot.

- Mondtam már Ren, hogy velem ne hülyéskedj – mondta a lány, miközben mosolyogva hátrafordult. – Ezerszer jobban képzett vagyok nálad, és olyan képességeim vannak, amikről a legtöbb ember csak álmodik. Majd ha nem akarsz megölni, talán elmesélem.

- Nem vagyok rá kíváncsi – morogta az említett, de fegyver nélkül nem sokat tehetett.

- Ne térjünk el a tárgytól. Akarsz Lizitől még valamit? – kérdezte Zik gúnyosan Treyre mosolyogva.

- Mit véded azt a kis vakarcsot? Ki ő neked? – kérdezte Trey, mert jobb nem jutott eszébe.

- A barátnőm.

Trey kezéből kiesett a snowboard.